Az elmúlt pár napban nemigen történt semmi, leginkább a munka és az evés (néha ivással kiegészitve) jellemezte a hétköznapokat... Azonban ma megint kaptunk egy kicsit az Igazi Amerikából! Még mindig emésztgetem a dolgot, mert számomra élmény volt! Margaret drága megint kitett magáért... Ma kijelentette, hogy elvisz minket a Country Clubba ebédidőben, ahol ő tag. Eleinte kicsit féltem, hogy milyen 'klub' lehet, dehát miért is ne mennénk, meghát ellentmondást nem türő hangnemben közölte, úgyhogy nem volt mit tenni...
Hát a szavam is elállt! Egy őrzött lakóparkba mentünk be, ahol az 1 millió dollárt meghaladó értékü házak sorakoztak, saját golfpályával, teniszpályával, klubhelyiségekkel, étteremmel, egyebekkel. Gondolhatjátok, hogy nem a pórnép, ahogy Margaret fogalmaz 'normal people, like me' éldegél... Hát valahogy el tudnám viselni....:) A golfpálya gyönyörüen karbantartott, dombokkal övezett, mókusok szaladgáltak.... A klubhelyiség, ahova bementünk tiszta csicsa, faragott bútorok, kiszolgáló személyzet fehér kesztyüben, minden teremben emberek üldögéltek. A miénkben nyolcszemélyes körasztalok, saját pincér, pulpitus, az elmaradhatatlan amerikai zászló és egyéb ereklyék... 50-60-as éveikben járó, jó karban lévő kisnyugdijasok klubja, hetente összejárnak egyszer ebédelni, miközben egy meghivott személy valamilyen érdekes témáról tart előadást. A kaja végre ISTENI volt: saláta, friss buci, csirkemell, burgonyapogácsa, sült zöldségek gourmet módra tálalva - aaaah, el sem tudom mondani, mennyire jól esett a sok sültkrumpli után!!!!!
Az egész azzal kezdődött, hogy mindenki felállt, mondtak egy imát, aztán valami nemzeti indulót kezdtek el szavalni, szivükre tett kézzel a zászló felé fordulva... Hát, ez Amerika...
A meghivott előadó csajszi a helyi gyermekvédő szolgálattól érkezett, és arról mesélt, hogyan segitenek a gimnazista anyukáknak a gyermeknevelésben, hogy ne kallódjanak el. Hát nem semmi, milyen rendszerük van! Különböző kurzusokon vehetnek részt, ahol megtanitjak őket, hogyan kell felelősséget vállalni, busszal hozzák és viszik őket az iskolába, napközben vigyáznak addig a gyerekekre, hogy le tudjanak érettségizni. Ha jól emlékszem, a programon részt vevők 89%-a meg is teszi. Sőt, még az apukáknak is tartanak oktatásokat, olyanokról, hogy hogyan kell a gyerkőcöt masszirozni, ha sir... Persze nem maradhatott el a szivszorito amerikai igaztörténet sem... De amilyen lelkesedéssel mesélt, teljesen magával ragadott, és egyből önkénteskedni támadt kedvem.
A végén 2 papa odajött hozzánk, és mondták, hogy pár hete jöttek vissza Budapestről, és mennyire tetszett nekik a város, gyönyörü az egész, szépek a csajok, és az egyik 2 év múlva oda is költözik :)))) Haha... A móka után aztán Margitunk mondta, hogy az egyiknek egyáltalán nem is tetszett, de persze a szemünkbe hazudott.. na ennyit az itteni öszinteségről...
A legviccesebb, hogy még a pincér is odajött hozzánk, hogy üdvözöl minket Amerikában, és nagyon tetszik neki az akcentusunk :)))))
Mindez persze lezajlott 1 óra alatt, utána meg nem tudtam magamhoz térni és a munkára koncentrálni, annyira más világ volt...
Margitunkért hálásak lehetünk, hogy ilyen élményekben lehet részünk, és bár háromszor elmondta az este alatt, hogy mi vagyunk azok Magyarországról, akik elviszik a munkáját, de azért mégis....
Azt igérte, még amig itt vagyunk, a templomába is elvisz minket, hogy teljesen megmutassa San Antoniot az ő szemszögéből :) Igen Borkám, ők ott énekelnek, megkérdeztük :))))
Ő egy igazi feka mama (56 éves, de 10-et letagadhatna), 6 gyerekkel, 1 örökbefogadott 6 évessel (aki a mostohafia gyereke), jótékonykodik hétvégente, klubbokba jár, és jelenleg azért dolgozik a KCI-nél, hogy az ötödik gyereke is megszerezze a master diplomáját. A gettóból indult, hozzáment egy katonához, évekig éltek Németországban, sokat költöztek.. Most a második férjét koptatja. Klasszisfilm lenne a történetéből :)))
Kérdem én, hogy lehet az ilyen élményeket meghálálni???
A mai bejegyzésem végére még hadd szúrjam be, hogy péntek este indulunk aaaa tegnerheeeez!!!! 2 éjszakát töltünk ott, parti szállodában, egy remélhetően gyönyörü szigeten! Bocsika :))))))
Hát a szavam is elállt! Egy őrzött lakóparkba mentünk be, ahol az 1 millió dollárt meghaladó értékü házak sorakoztak, saját golfpályával, teniszpályával, klubhelyiségekkel, étteremmel, egyebekkel. Gondolhatjátok, hogy nem a pórnép, ahogy Margaret fogalmaz 'normal people, like me' éldegél... Hát valahogy el tudnám viselni....:) A golfpálya gyönyörüen karbantartott, dombokkal övezett, mókusok szaladgáltak.... A klubhelyiség, ahova bementünk tiszta csicsa, faragott bútorok, kiszolgáló személyzet fehér kesztyüben, minden teremben emberek üldögéltek. A miénkben nyolcszemélyes körasztalok, saját pincér, pulpitus, az elmaradhatatlan amerikai zászló és egyéb ereklyék... 50-60-as éveikben járó, jó karban lévő kisnyugdijasok klubja, hetente összejárnak egyszer ebédelni, miközben egy meghivott személy valamilyen érdekes témáról tart előadást. A kaja végre ISTENI volt: saláta, friss buci, csirkemell, burgonyapogácsa, sült zöldségek gourmet módra tálalva - aaaah, el sem tudom mondani, mennyire jól esett a sok sültkrumpli után!!!!!
Az egész azzal kezdődött, hogy mindenki felállt, mondtak egy imát, aztán valami nemzeti indulót kezdtek el szavalni, szivükre tett kézzel a zászló felé fordulva... Hát, ez Amerika...
A meghivott előadó csajszi a helyi gyermekvédő szolgálattól érkezett, és arról mesélt, hogyan segitenek a gimnazista anyukáknak a gyermeknevelésben, hogy ne kallódjanak el. Hát nem semmi, milyen rendszerük van! Különböző kurzusokon vehetnek részt, ahol megtanitjak őket, hogyan kell felelősséget vállalni, busszal hozzák és viszik őket az iskolába, napközben vigyáznak addig a gyerekekre, hogy le tudjanak érettségizni. Ha jól emlékszem, a programon részt vevők 89%-a meg is teszi. Sőt, még az apukáknak is tartanak oktatásokat, olyanokról, hogy hogyan kell a gyerkőcöt masszirozni, ha sir... Persze nem maradhatott el a szivszorito amerikai igaztörténet sem... De amilyen lelkesedéssel mesélt, teljesen magával ragadott, és egyből önkénteskedni támadt kedvem.
A végén 2 papa odajött hozzánk, és mondták, hogy pár hete jöttek vissza Budapestről, és mennyire tetszett nekik a város, gyönyörü az egész, szépek a csajok, és az egyik 2 év múlva oda is költözik :)))) Haha... A móka után aztán Margitunk mondta, hogy az egyiknek egyáltalán nem is tetszett, de persze a szemünkbe hazudott.. na ennyit az itteni öszinteségről...
A legviccesebb, hogy még a pincér is odajött hozzánk, hogy üdvözöl minket Amerikában, és nagyon tetszik neki az akcentusunk :)))))
Mindez persze lezajlott 1 óra alatt, utána meg nem tudtam magamhoz térni és a munkára koncentrálni, annyira más világ volt...
Margitunkért hálásak lehetünk, hogy ilyen élményekben lehet részünk, és bár háromszor elmondta az este alatt, hogy mi vagyunk azok Magyarországról, akik elviszik a munkáját, de azért mégis....
Azt igérte, még amig itt vagyunk, a templomába is elvisz minket, hogy teljesen megmutassa San Antoniot az ő szemszögéből :) Igen Borkám, ők ott énekelnek, megkérdeztük :))))
Ő egy igazi feka mama (56 éves, de 10-et letagadhatna), 6 gyerekkel, 1 örökbefogadott 6 évessel (aki a mostohafia gyereke), jótékonykodik hétvégente, klubbokba jár, és jelenleg azért dolgozik a KCI-nél, hogy az ötödik gyereke is megszerezze a master diplomáját. A gettóból indult, hozzáment egy katonához, évekig éltek Németországban, sokat költöztek.. Most a második férjét koptatja. Klasszisfilm lenne a történetéből :)))
Kérdem én, hogy lehet az ilyen élményeket meghálálni???
No comments:
Post a Comment